Ma ünnepelünk!!

Vége van a sugárterápiának, ezt is kipipáltam!! Nem volt egyszerű, de meg van.

Az első 7-8 kezelés után mindig szarul voltam, úgy éreztem, hogy nem tudok gondolkodni, mintha le lennék szedálva. De a test mindenhez hozzá tud szokni még a rosszhoz is, az utolsó 12 kezelés már sima volt, én jól viseltem, igaz a bőröm nem. Bármivel kenhettem el égett, ez van, majd regenerálódik ahogy a lelkem is.

Sok sztorit megéltem a kezelés alatt, jó és rossz is volt egyaránt.

A boldog, vicces sztorik egyike, hogy a kezelő csajok mindig megnézték az aznapi outfit-emet, már csak ezért is mindig kiöltöztem, dicsérték a rúzsomat. Szerintem evvel is ösztönöztek arra, hogy még véletlenül sem hagyjam el magamat.

 A rossz „élmények” egyike: mentem délelőtt a sugárra és az onkológia bejártánál egy csapat várakozott, az egyikük kezében virág, a másikéban torta, a harmadik emberke kezében pedig egy 40-es lufi. Elhaladtam mellettük, és egyszer csak elkezdték énekelni a boldog születésnapot majd nyílt az ajtó és kitoltak egy lányt aki zokogott…hát had ne mondjam, hogy szívbe markoló volt, folytak a könnyeim.

Aztán volt olyan is, hogy pánikrohamot kaptam a kezelés elején. Feküdtem a kezelőágyon és egyszer csak elkezdett nagyon verni a szívem, remegett a kezem, szorított a mellkasom és elkezdtem pánikolni, hogy rosszul leszek. Azonnal megállították a gépet, vérnyomást mértek, felsegítettek és mondták, hogy easy, nyugodjak meg ez csak pánik…ok, mondom. Ez egy rossz érzés volt, egy csendes teremben egyedül, hanyatt fekve érezni az erős szívdobogást(majd kiugrik a szívem érzés) elég para volt.

Végül eljött az utolsó kezelés napja, ami ma volt. Önfeledtem mentem a sugárra, már vártak. Mindegyik kezelő elköszönt tőlem, és megbeszéltük, hogy bárhol találkozhatunk csak itt ne. Én is megköszöntem a türelmet, a sok-sok segítséget, a jó tanácsokat.  Igazán hálás vagyok nekik, hogy átsegítettek a nehéz pillanatokon.

Amikor elkezdtem írni a blogomat, nem az volt a célom, hogy sajnálkozó pillantásokat kapjak, hanem, ,hogy lássátok milyen egy ilyen betegség, hogy mit él át az ember, sokszor megborultam én is, jó pár könnycseppet elmorzsoltam és néha én is voltam nagyon magam alatt. Nem vagyok mindig olyan erős mint azt mutatom.  Ahogy Szentesi Éva is mondja, már nem akarok erős lenni, bátor lenni, szeretném átadni az egész terhet valakinek.

Az egészségügyi rendszer botrányos, de nekem itt is szerencsém volt a barátaim miatt!

Próbálom nem csöpögösre írni az utolsó bejegyzésemet… 😊

Szeretném megköszönni, a családomnak a támogatást, mindenki ott segített ahol csak tudott. A szüleimnek, műtét utáni ápolgatást, gondoskodást a sok aggódást, szerintem az én kemény Apám is meghasalt ettől az egésztől. Anya pedig ott szeretgetett ahol csak tudott. Néha napján talán túl is tolta az aggódást 😊

A két gyönyörű lányomnak, akik a maguk kis tudatával felfogták ezt az egészet, és vigyáztak rám, aggódtak értem, a legtöbb erőt tőlük kaptam, miattuk nem lehettem depressziós.

A keresztszüleimnek, akik szintén mindig mellettem voltak. 😊 Nincs olyan nap, hogy ne beszélnénk telefonon.

Nagynénémék, akik jópárszor gondoskodtak arról, hogy egyek, mindenki hízókúrára fogott 😊

És(tudom, és-sel nem kezdünk mondatot) volt egy válság stábom az elejétől fogva…Márk,Viki,Márton, Dóra,Áron mindig mindenben fordulhattam hozzájuk, a legnehezebb döntéseket segítettek meghozni! Akik előtt levehettem az álarcomat és sírhattam ha jól esett! Vikivel jópárszor órákon keresztül telefonáltunk, ami nagyon jó volt, megértette minden gondolatomat! Márk, aki nem hagyta, hogy elhagyjam magamat és operáció után 10! nappal már buliba vitt és kb. végig táncoltuk az éjszakát 😊 Nagyon köszönöm Nektek, örökké hálás leszek!

Barátok, hát ti valami csodák vagytok!

Zsanett, minden félelmemmel fordulhattam hozzátok. Amikor mentem MRI vizsgálatra Zsanett küldtél nekem egy angyalt, mert tudtad, hogy klausztrofóbiás vagyok és nagyon nehéz lesz nekem ez a vizsgálat. Az angyal meg is jelent ember formájában, Anett! Köszönöm Neked, hogy végig fogtad a kezemet a vizsgálat alatt, hogy intézted a kiírt vizsgálatokat, csakhogy minél gyorsabban meglegyek velük.

Köszönöm Aninak, hogy azonnal intézte a mammográfiát.  Azoknak a barátoknak akik megismertettek olyan emberekkel akik már átélték ugyanezt és sok hasznos tanácsot kaptam tőlük.

A munkahelyi családomnak, egytől-egyig velem, mellettem voltak! A főnökeimnek a hozzáállást, a segítséget, az emberséget, és mindent amit kaptam. Bármikor haza mehettem ha nem éreztem jól magamat, a kollégáimnak az aggódást, azt, hogy mindig minden helyzetben mellettem voltak, néha sírtunk, de legtöbbször nevettünk, elmondhatatlanul hálás vagyok nekik is! Ma is bizonyították, hogy mi egy „kiscsalád” vagyunk, pezsgővel várva ünnepeltük a sugárterápia végét. 😊

Akik elolvasták az eddigi írásaimat és megkerestetek Messengeren, vagy hívtatok, na tőletek is sok-sok energiát kaptam, mérhetetlenül jól estek a kedves, bíztató szavak!

Mindenkinek nagyon-nagyon köszönöm! Ígérem ezek után is ilyen pozitív maradok, sokat nevetek, észreveszem a szépet, a jót, és mindig minden helyzetből a legjobbat fogom kihozni, de már csak „lelassulva”!

A tanulsága ennek a drámának, nem kell mindig mindenkinek megfelelni, nem szabad másokat magunk elé helyezni, nem kell mindig pörögni, nem kell mindig mindent azonnal megoldani! Ami a legfontosabb, hogy nem kell mindig erősnek mutatni magunkat, lehetünk gyengék, sírhatunk!

Most jön egy kis pihenő és kezdődnek a vizsgálatok és az újabb kezelések.

Mindeközben pedig elkezdem megvalósítani a bakancslistámat!

Mindenkinek nagyon nagy ölelés!! Pusziii